Szeretet

A előző írásomban arról meséltem, hogy milyen érzelmek vannak most bennem.

Ezt a vonalat folytatom még egy kicsit, kiemelve egyet, ami most is bennem van.
Az alábbi idézet a minap “jött velem szembe”, és pont ide illik.

“A szeretet engedi, hogy a másik LEGYEN. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen, aki, ami.”

Feldmár András

Hát, valahogy így voltam én is ezzel.
Soha nem akartam megváltoztatni, elfogadtam olyannak, amilyen. Soha nem láncoltam magam mellé érzelmi manipulációkkal, vagy bármiféle egyéb erőszakos módon. Soha nem vetettem a szemére a rossz tulajdonságait, vagy hibáit.
Ellenben Ő rengetegszer kritizálta saját magát, s nőről lévén szó, elsősorban a külsejével kapcsolatban. Ilyenkor persze ellenkeztem, s igyekeztem megnyugtatni, hogy téved. Nem csak udvariasságból, s nem csak azért, mert én szerettem, és szépnek láttam, hanem mert tényleg nagyon nem látta reálisan saját magát. Persze mondanom sem kell, falra hányt borsó volt csak, hiába beszéltem. 🙂

Írtam, hogy soha nem próbáltam erőszakkal vagy csellel magamhoz láncolni Őt – amit, valljuk be őszintén, nagyon sok férfi megtesz. Nem csak azért nem tettem, mert ez a fajta viselkedés nem tartozik az eszköztáramba, hanem mert egyszerűen nem is volt rá szükség. Mert Ő is szeretett, szerelmes volt belém. Tudtam, éreztem.

Úgy gondolom, nagyon sok szeretetet adtunk a másiknak. Hogy mást ne mondjak, a szinte az összes jeles alkalomra, és sokszor azon kívül is “csak úgy” saját kézileg készített ajándékkal leptük meg egymást. És hát egy saját kézzel elkészített ajándékba az ember beleteszi az összes szeretetét. De rendszerint együtt mentünk bevásárolni, vagy hivatalos ügyet intézni, de akár kirándulni is, amivel szintén szeretetet adtunk egymásnak.
Nemigen voltak nézeteltéréseink, veszekedéseink. Sose volt vita azon, hogy mit nézzünk a tévében vagy a moziban, mit főzzünk, vagy hova menjünk a hétvégén kirándulni.
Mindig kézen fogva sétáltunk (tudom, hogy ez sokaknak természetes, viszont azt hallom, bizony sokaknál nem), ezzel kifelé is mutatva az egymás iránti szeretetünket, s nem egyszer kaptunk is visszajelzést, hogy látszik rajtunk, mennyire szeretjük egymást.
S ami számomra a nap fénypontja volt – s ezzel együtt a szereteté is –, az az, amikor este összebújva aludtunk el.

És ha már a szeretetről beszéltem, felmerül a kérdés, hogy a kapcsolatunk alatt tettem-e bármi olyat, amivel megbántottam?
Tettem.
Mert bizony néha az egom által gerjesztve, néha félelemből, tettem olyat, amivel megbántottam.
Igen, félelemből. Például volt valami velem kapcsolatban, amit nem mondtam el – vagyis csak később –, mert attól féltem, elveszítem miatta. Utólag persze rájöttem, nagy ostobaságot követtem el. Őszintének kellett volna lennem,  hisz még így sem hagyott el akkor. Ámbár, mint később el is mondta, a tüske ottmaradt benne, amit persze megértek.

Ő bántott-e meg? Igen. Néha apróságokkal, de volt komolyabb is. Például a szakítás. Nem maga a szakítás, hanem a körülményei. Hogy éppen akkor, és olyan módon történt. Haragudhatnék Rá ezért, de igazából nem tudok. Rosszul esett, és bánt a dolog, de harag nincs bennem. Az iránta érzett szeretet erősebb annál, sem mint, hogy haragudjak Rá.

No és persze ott van az a dolog, amivel végül nagyon megbántottam, és magamra haragítottam, amiért nem is akar többet látni. Akkor azt gondoltam, jó megoldás lesz, mert így tényleg el tudunk egymástól távolodni. Utólag teljesen nyilvánvaló, hogy ostobaság volt ez részemről, mert teljesen feleslegesen bántottam meg, és mit ez az egész blog is bizonyítja, részemről egyáltalán nem sikerült eltávolodnom – csak ideig-óráig.

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy mekkora hullámvasutat is jártak be az érzelmek, hisz nagyon szerelmesek voltunk egymásba, most pedig részéről látni sem akar, részemről pedig ott a megbántás miatti szégyen. Döbbenetes számomra, hogy azt a nőt bántottam meg életemben a legjobban, akit a legjobban szerettem, s akire, úgy érzem, mindig is vágytam, vártam. Felfoghatatlan, miként is történhetett ez meg.

És a szégyenérzet azért is olyan erős bennem emiatt, mert még mindig szeretem.