No igen. A kérdésed jogos. Miért épp most kezdtem neki az írásának?
Nos azért, mert noha korábban azt mondta, látni sem akar, vasárnap mégis jelentkezett.
És ez felkavart.
Nem is kicsit.
Annyira, amennyire nem gondoltam volna, hogy fel tud még kavarni. Azt gondoltam, ennél már jobban túl vagyok Rajta. Azt gondoltam, sikerült továbblépnem.
És sikerült is továbblépnem.
Legalábbis eddig úgy gondoltam, ám most úgy tűnik mégsem…
Hogy miért is jelentkezett?
Nálam maradt valamije – nem nagy dolog, kis használati tárgy csak –, amit szeretne visszakapni. Úgy sejtem, nem Neki van rá igazából szüksége, hanem a… khm… “utódomnak”.
Erre most biztos egyesek azt mondanák, nehogy eszembe jusson visszaadni. Ha nem olyan nagy dologról van szó, nehogy megkönnyítsem már a dolgukat. Ne akarjak jó fej lenni.
Mások meg azt mondanák, hogy adjam vissza, hisz nem az enyém, legyek korrekt, ne akarjak bekavarni, és tulajdonképpen ezzel is a szeretetemet és tiszteletemet mutatom ki. Felé.
És hát az az igazság, hogy nem is akarom visszaadni.
De nem azért, mert keresztbe akarok tenni, vagy ilyesmi.
Nem.
Azért nem akarom visszaadni, mert nem akarom, hogy más használja. Én akarom használni.
Nem akarom, hogy más menjen hozzá, mert azt akarom, hogy én mehessek.
Nem akarom, hogy más vigye el moziba, mert azt akarom, hogy én vihessem.
Nem akarom, hogy más feküdjön mellette az ágyban, mert azt akarom, hogy én feküdhessek mellette.
Nem akarom, hogy mással menjen kirándulni, mert azt akarom, hogy én mehessek Vele.
Nem akarom, hogy mással intézze a bevásárlást, azt akarom, hogy én intézhessem Vele.
Nem akarom, hogy más merüljön el a gyönyörű kék szemeiben, mert azt akarom, hogy én merülhessek el.
Nem akarom, hogy más ízlelje édes csókját, azt akarom, hogy én ízlelhessem.
Nem akarom, hogy más szeresse…
…mert én szeretem.
Kommentek